Csi kung

A kínaiak Csi Kung (a hivatalos pin-jin átírás szerint: Qi Gong) névvel illetik azon módszereket, gyakorlatokat, amelyek segítségével az egész világmindenséget átható éltető erőt, a „Csí”-t (Qi) magukhoz igyekeznek „szoktatni”. A Csi ugyanis lélegzet, levegő, fuvallat, élet, szerencse, erő. A „Csí”-t érzékelni, használni, irányítani, kiművelni mindenkinek elemi érdeke. A „Kung” szó munkát, gyakorlást, szorgalmas és céltudatos tevékenységet jelent. A Csi művelését, vagyis a Csi Kung-ot, legáltalánosabban is egészségügyi céllal szokták gyakorolni. Hiszen legyen bármilyen korú, foglalkozású, vagy világnézetű is valaki, az egészsége, jó közérzete, megfelelő erőnléte az alapfeltétele minden más működésének a magánéletben, a munkahelyén és a társadalomban egyaránt. A kínai szemléletmód az egészség megőrzése és helyreállítása vonatkozásában, vagyis a gyógyászatban, sok ezer évre visszatekintően, máig is a Csí jelenlétét tekinti kiindulási alapnak, mégpedig a Csí megfelelő, minőségi és kiegyensúlyozott jelenlétét. Ez a magyar „lélek”, „lelkes” szavakat emlékezetünkbe idézve, nem is olyan idegen tőlünk, noha a modern szemlélet már-már elfeledtetné velünk… Kína és a kínaiak kifinomult, sok ezer éves hagyományaikat gondosan őrző, s ugyanakkor minden újra fogékony kultúráját figyelve azt látjuk, hogy minden más területen is a „Csí”-vel összhangban igyekeznek élni és úrrá lenni nehézségeiken. Így „Csikung szemléletű” a táplálkozásuk, harcművészetük, sportjuk, építészetük, művészetük, azon belül festészetük s különleges írási technikájuk is, de szervezési módszereik, tudományuk, viszonyulásuk a természethez, s a megfoghatatlanhoz egyaránt. A Csí létező, kiismerhető dolog, amihez meg lehet tanulni, sőt érdemes, mi több illik is helyesen viszonyulni. Nem csoda hát, hogy a Csi kung, vagyis a Csí-vel való odaadó foglalkozás rendkívüli megbecsültségnek örvend a kínaiak körében. S ha csak nem fordulunk makacsul el a tényektől, megfigyelhetjük a Csí-vel való bánni tudáson alapuló tudomány és módszerek modern nyugati világba való megdöbbentő mértékű betörését és elterjedését. Mára a legmodernebb, legfejlettebb országok sikeres és gazdag körei fordulnak e módszerek és hiteles alkalmazóik felé. Tegyük hozzá: eredménnyel! A Csi Kung rendszeres gyakorlása tehát betegségmegelőző, önkarbantartó módszereként mindenkinek erősen javasolható!